7. rész

- Az ott Sylvia? - tátotta el a száját Ashton.
- Én megmondtam! - válaszolt Mike győzelemittas hangon.
- De ez még nem jelenti azt, hogy el is megy vele. Lehet csak kikísérte, aztán majd visszame... - nem tudta befejezni a mondatát, mert a barátnője egy csók után bepattant az anyósülésre és elhajtott azzal a már lassan őszülő fazonnal.
Mike azonnal eltüntette a képéről a mosolyt és a csalódott arcú barátja vállára tette a kezét. Nem mondott semmit, mert nem tudott mit mondani, de nem is kellett. Ashton bekapcsolta az övét és mereven bámult ki az ablakon. Sűrűn és nagyokat pislogott, de hiába, szemei egyre vörösebbek lettek és egyre nedvesebbek is mindaddig, amíg ki nem csordult az leső könnycsepp.
Mike épp meg akart szólalni, de Ashton nem hagyta.
- Nem indulnánk már, a francba is?! - épphogy kipréselte ajkai között a szavakat, mégis megijesztette a mellette ülőt. Ashton mindig az a nyugodt fajta, de most... szemmel is képes lett volna ölni. Mike lassan mozogva megtette azt, amit az előbb barátja, tehát bekötötte a biztonsági övet, majd elfordította a kulcsot, ezzel beindítva a motort. Kitette az indexet, körbenézett és már indult volna. - Várj! - kapott a kormányhoz Ash és a bár bejárata felé mutatott meg döbbentebb arccal.
- Luke és Cal? Ők meg mit keresnek itt? - nézett Mike értetlenül Ashtonra, aki ugyanolyan értetlenül nézte, ahogy két bandatársuk két lány társaságában szintén elhajtanak.
Ashtonban felmerült az a kérdés, hogy mindenki tudott barátnője dolgairól, csak ő nem? Csalódottsága még mélyebb formát öltött. Amíg Mike le nem parkolt a házuk előtt, egy árva szót sem szólt.
- Kösz, hogy hazahoztál - mondta, de már nyitotta is az ajtót.
- Várj! - szólt utána barátja. - Ha bármi kellene, csak hívj! - nézett a szemébe. Őszintén sajnálta, hogy neki kellett közölni a  tényt, és hogy pont így sikerült, de még mindig jobb, mintha sosem derült volna ki.
- Egyedüllét. Az kell most nekem - mondta, majd becsapta a kocsiajtót, pár másodpercre rá pedig a bejáratit is maga mögött.
Mike a lelkiismeretével vívódott. Nem tudta, most hogyan tovább. Gondolt egyet és felhívta Tessát, de csak a hangposta vette fel. Ezek után Luke-ot tárcsázta, aki habár felvette, éppen nagyon elfoglalt volt, ha értitek, mire gondolok. Calumot már meg sem próbálta felhívni, hiszen két lánnyal távoztak, tehát ha Luke nem akart magának kettőt, akkor egy Calummal van és nem akarja őket is megzavarni.
Úgy döntött, ha már senki sem érhető el, akkor megnéz egy filmet és élvezni próbálja a magányt, de folyamatosan csak Ash búskomor képe lebegett szemei előtt. Azon gondolkozott, hogy akkor hagyta magára barátját, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá, de azt is tudta, hogy Ash milyen. Neki szüksége van térre és hogy először magában rendezze le a dolgokat.
A nap hátralévő részében Mike a megszokottnál is nyugtalanabb volt, amit édesanyja is észrevett, de nem tette szóvá.
Hamar nyugovóra tért inkább, hátha az álommanó megszánja és véget vet a szüntelen gondolkodásnak pár álommal. De nem így lett. Hajnalig csak forgolódott, egyszerűen nem jött álom a szemére.
Másnap délutánig aludt, hiszen az este nem ment neki. Első dolga volt felhívni Ashtont, de nem vette fel. Nem tudta, hogy meglátogassa-e vagy sem.
Levánszorgott a konyhába, "megreggelizett", majd a kanapén elterülve folytatta a semmittevést. És ez így ment napokon keresztül. Nem csinált semmit. Nap elején megpróbálta elérni barátját, de egyszer sem vette fel. A közösségi oldalakon való posztjai is eltűntek. Semmi életjelet nem adott magáról.

/Sziasztok! Sajnálom, hogy csak ennyivel szolgálhatok, de a továbbiakban hosszabbak lesznek a részek! És a késésért is szeretnék elnézést kérni!/

6. rész

Ahogy Sylvia a könnyfátyla mögül Mike arcára nézett, nem tudta eldönteni, mi is játszódik le a fiúban, arcán ugyanis az érzelmek elég véres háborút vívtak, amiből hol a düh, hol a csalódottság, hol pedig a megbánás került ki győztesként. 

- Ne tedd ezt Mike! Kérlek, ne csináld ezt velem! - temette arcát tenyereibe és úgy folytatta a zokogást.
- Mit ne tegyek Sylvia? Hmm? Mindent, amit most számon kérek, te tettél meg, nem én. - fakadt ki újból.
- Nem bírom én ezt elviselni. - suttogta maga elé bámulva.
- Mit? Ugyan már! Valaki fegyvert tartott a fejedhez és kényszerített erre? Ashton mindent megad neked! Semmiben sem szenvedsz hányt. Mégis mi vitt erre rá? - kiabált újra. Mike ilyenkor leginkább egy tengerhez hasonlít. Ugyanis egy vihar bármekkora hullámokat is korbácsolhat a tenger felszínén, a tenger mélye nyugodt. Mike is ilyen. Látszólag egy lecsillapíthatatlan vadállat, aki mérhetetlenül dühös, de elég Sylvia egy bűnbánó pillantása, és újból elbizonytalanodik, hogy mindaz, amit tesz, helyes-e.
- Szerinted nekem ez öröm? Szerinted én ezt jó kedvemből teszem? - állt fel ülő helyzetéből a lány és önmagából kifordulva üvölteni kezdett. 
- Erre vagyok kíváncsi. Miért teszed? Bassza meg! - kiáltott Mike is. Sylvia megint összeroppant és az előbbi agresszív énjét egy sokkal csendesebb énje váltotta fel. Újra leült.
- Nem tudom. - suttogta.
- Miért táncolsz ilyen helyen? Várj, nem is ez érdekel, ez lehetne hobbi is. Miért mész el utána és fekszel le idegenekkel pénzért? Ashton mit nem ad meg neked, amit te azokban a kiéhezett pasasokban keresel? - ült le mellé Mike is.
- Ashton tökéletes. Minden téren. Én csak... Nem tudom megválaszolni. Valami újat akartam, valami ismeretlent. - nézett Mike szemeibe, amik ezen válasz hallatán újra lángra kaptak.
- Valami új? Valami ismeretlen? Jézusom! Hallod te magad? Van egy barátod, aki bármit megtenne érted, de neked ez nem elég? Mi a fészkes fenét akarsz még? 
- Mike, te ezt nem érted. Ashton tökéletes, de már túlságosan az. Egy idő után unalmassá válik. - mondta minden érzelem nélkül. Az előbbi zokogása mintha meg sem történt volna.
- Eddig azt hittem, ismerlek, de tévedtem. Ki a fene vagy te? És mit akarsz Ashtontól? Ha nem jó neked, miért nem állsz odébb? Mire jó ez az egész? - kérdezett rá Mike azokra a dolgokra, amik legelőször végigfutottak a fejében. Úgy állt ott, mintha egy idegennel társalogna. Nem tudta elhinni, hogy mindezt az a Sylvia mondta, aki egykoron olyan jókat nevetett velük és teljes szívéből szerette bandatársát.   
- Ashton egy biztos háttér, amire szükségem van. - adta az egyszerű választ. Mike arca lefagyott. Most az érzelmek nem az arcán, hanem benne, a testében vívtak harcot. Nem tudta, mi tévő legyen. Hogy ismerhetett valakit ennyire félre? Hogyan tudta ez a lány mind a négyük fejét ennyire átverni? Sylvia arcán egy mosoly kezdett kibontakozni, ami az egész szituációt még bizarrabbá tette. - Tudom, most min gondolkozol Mikey. - lépett hozzá közelebb és a vállánál megfogva járta őt körbe. - Azon, hogy hogyan ismerhettél ennyire félre. De ne aggódj, nem tetted. Kezdetben odáig voltam Ashért, de ahogy mondtam a túl tökéletes, túl jó fiú egy idő után unalmassá válik. 
- Mióta? Mióta baszol át mindenkit? - préselte ki a szavakat ajkain. 
- Mióta is? Ja igen. Nagyjából fél éve. Az első évfordulónkon jöttem rá, hogy már nem izgat fel, hogy már nincs rám hatással.
- És mégis vele maradtál még fél évig? Hogy van bőr a képeden? - Mike hangja egyre mélyebb, egyre rekedtebb, egyre dühösebb lett.
- Ahogy mondtam, biztos háttér. És ez a fél év több is lesz. - nevetett fel. Mike kezdte azt érezni, hogy egy pszichopatával van dolga. 
- Nem lesz! Beszélsz vele, vagy én mondom el! - nézett mélyen a lány szemeibe, amik semmilyen megbánást nem tükröztek, sőt. 
- Dehogy beszélek, és te sem fogsz. Amúgy is, kinek hinne? Neked, aki mostanában szinte alig van jelen az életükben, vagy nekem, aki nap mint nap ott van és szereti őt? Ugyan Mikey, te is tudod, ezt a játékot buktad. - mosolygott olyan eszelősen.
- Te megőrültél. - lépett hátrébb kettőt.
- Ami az unalmasságot illeti, te egész izgalmasnak tűnsz! - tett három lépést Mike felé, ami következtében orruk hegye majdhogynem összeért. Sylvia mosolya levakarhatatlan volt, míg Mike dühe egyre csak nőtt.
- Azonnal takarodj innen! - suttogta a lány arcába. 
- Ahogy akarod, de ne feledd, figyellek Michael. - mondta, majd megfordulása közben hosszú, szőke hajával arcon vágta Mike-ot és az ajtóig sétált. - A számom tudod, bármikor hívhatsz, ha netalántán nem tudnál aludni. - kiabálta még vissza, majd bezárta maga mögött az ajtót és el is tűnt.

Mike a dohányzóasztalról felkapott egy ott heverő tárgyat, amit a földhöz vágott és ordított. Ennyire dühös talán még sosem volt. 
Egyszerűen csalódott. Nem csak Sylviában, hanem magában is, hogy ennyire félre tudták vezetni, és hogy most sem tudta uralni a helyzetet. Úgy látszott, most a tenger mélye is felkavarodott egy kicsit. 

**

Teltek múltak a napok és Mike még mindig tehetetlennek érezte magát. Félt, hogy Sylviának igaza lesz, és Ashton majd neki hisz. Meg persze azt sem akarta, hogy fény derüljön arra a kis titkára, hogy ő rendszeresen jár abba a bizonyos bárba, de arra is képtelen volt, hogy mindezt szó nélkül hagyja. 

Amikor megérett benne az az elhatározás, hogy beszél Ashtonnal, pont abban a percben jutott eszébe, mivel is bizonyíthatná igazát. Azonnal tárcsázott.

- Szia, Mike! - köszönt vidáman Ash.
- Szia! Sylvia veled van? - kérdezte azonnal.
- Nem, most éppen a nagymamájánál van. Miért? - felelt a göndörke.
- Érted megyek, és mindent elmagyarázok. - mondta, majd bontotta is a vonalat.

Az autójáért sietett, majd perceken belül már úton is volt barátjáért. Egy órán belül meg is érkezett. Kiszállva az autóból, idegesen, másodpercenként nyomkodta a csengőt. 

- Jövök már! - adta a választ még a zárt ajtó mögül barátja.
- Na végre! - fogta meg a csuklóját és az autó felé kezdte húzni.
- Mi van? Úgy viselkedsz, mint egy eszelős. - szabadította ki magát Mike szorosan fogó markából.
- Velem kell jönnöd! Út közben mindent elmondok. Csak bízz bennem! - mondta rá nézve Mike. Ash visszaszaladt a telefonjáért és bezárta az ajtót, majd barátját követve a kocsiba ült. 
- Miről van szó? - kérdezte, mikor a kocsi elindult.
- Sylviáról. - mondta Mike és szavát betartva mindent elmondott Ashtonnak.
- Te tényleg meg vagy húzatva. Mondta ő, hogy vigyázzak veled, mert mostanában furcsán viselkedsz, de ez mindennél több. Hogy mered megvádolni ilyenekkel? Mike, az Isten szerelmére, szerezz magadnak valakit, különben be fogsz kattanni! - csapkodott idegesen maga körül Ash. 
- Nem őrültem meg! Miért nem hisz nekem mostanában senki? Figyelj, most a bárhoz megyünk. Ha ma nem is dolgozik, van ott egy ismerősöm, ő mindent elmondhat. Nem akarnék neked rosszat. - mondta egy pillanatra rá nézve, majd újra az útra koncentrált. 

Ashton hitetlenkedve dűtötte fejét az ablaknak, úgy várta, hogy Mike terve a füstbe menjen. Sylvia mondta, hogy Mike fura, de Ashton nem gondolta volna, hogy ilyeneket fog kitalálni. Pedig, ha tudná, hogy minden szava igaz...

A bártól kicsit arrébb parkoltak le, hogy ne legyenek annyira feltűnőek és vártak. Mind a ketten szótlanok voltak. Mike mindennél jobban be akarta bizonyítani igazát, Ashton pedig remélte, hogy ez nem fog sikerülni, ugyanis neki Sylvia az igazi. Van egy dolog, amiről még senki sem tud. Ashton megvette az eljegyzési gyűrűt, amivel a következő héten szerette volna megkérni barátnője kezét. És most, hogy Mike-nak ilyen agyszüleményei vannak, akár az egész terve a semmibe veszhet. Aggódott. Hatalmas tenyerei csakúgy izzadtak. Mint az első színpadra lépésük alkalmával. Még a dobverő is kicsúszott a kezéből. Most pedig idegesen tördelte ujjait, amiket sosem szokott. 

- Mike, menjünk! Nem történik semmi. Nem megy be senki, és nem jön ki senki. - kérlelte barátját.
- Várj még! Higgy nekem! - nézett mélyen szemeibe.
- És ha én nem is akarom tudni? - nézett rá aggódva.
- Tessék?
- Én szeretem őt. Nem érdekel, mi a munkája.
- De idegenekkel kefél.
- Biztos félreértettél valamit. - rázta nemleges irányba fejét. 
- Az Istenért! Miért vagy ennyire naiv?  

Ashton már épp válaszra nyitotta ajkait, amikor kinyílt a bár ajtaja és egy ismerős lány lépett ki rajta, oldalán egy ismeretlen fazonnal.

5. rész

A kávézás alkalmával rengeteg mindent megtudott Mike Tessáról és úgy érezte, mintha megnyílt volna előtte. Bár, lehet elhamarkodottan gondolt ilyenekre. 

Másnap úgy ébredt fel, mintha egy teljesen másik Mike lenne. Ahogy kikelt az ágyból, a lábai mintha nem is érintették volna a talajt, mintha lebegett volna. Boldog volt. Azonban hamar visszaesett a földre, ahogyan arra gondolt, hogy Sylvia mit is művel.

Gondolatai közepette ment át a fürdőbe, ahol egy gyors arc- és fogmosás után máris a konyhát tűzte ki következő célul. A gyomra hatalmas korgása jelezte, hogy ideje lenne valami tápanyagot magához vennie. 

Mikor beért az említett helyiségbe, akkor vette tudomásul, hogy teljesen egyedül van. "Tökéletes. Legalább tudok beszélgetni azzal a nőszeméllyel." - gondolta magában. Az egyedüllétét a hűtőszekrényre tapasztott kis cetli is alátámasztotta. Édesanyja kézírása díszelgett egy sárga színű papírlapon, miszerint ne várja, elment a munkatársaival szórakozni. 
Ez az a szituáció, amit olyan nehezen tud elképzelni. Nekik a szórakozás nem az, mint például a fiataloknak. Ők beülnek egy unalmas helyre és arról pletykálnak, hogy a szomszédnak miből tellett arra a méregdrága fűnyíróra, amit a minap vásárolt. Valljuk be, nem túl érdekes!

Miután megreggelizett, a telefonért nyúlt. Hangosan kifújta az eddig bent tartott levegőt, majd tárcsázott. 
A harmadik csörgés után fel is vette a hívott fél. 

- Szia, Mike! Hogy vagy? - kérdezte vidám hangon, és bár Mike nem látta, de tudtam, hogy mosolyog. Kirázta a hideg.
- Szia! Mennyire vagy elfoglalt? - kérdezte nem terelve a témát. 
- Ami azt illeti Ashtonnál vagyok. - szinte remegett a hangja - De ráérhetek, ha nagyon fontos. - fejezte be gondolatmenetét. A háttérben hallotta Ashton hangját is, de nem értette, mit mondott.
- Fontos. Érted menjek vagy ide találsz? - kérdezte elég lekezelően.
- Oda találok. Két órán belül ott leszek. - hebegte Sylvia.
- Oké. Akkor várlak! - mondta Mike egyhangúan, majd bontotta is a vonalat.

Nem tudta, jól cselekszik-e, de tennie kellett valamit. Azt mégsem engedhette meg magának, hogy egyből Ashtonhoz rohanjon. Magyarázatot várt. Kíváncsi volt, miért teszi ezt. És ha egyből Ashtont keresi meg a problémával, válaszok nélkül maradt volna. 

- Kivel beszéltél? - kérdezte álmos hangon Ashton. 
- Michael-el. - válaszolta Sylvia kikelve párja mellől. 
- Hová mész? - szemei azonnal kipattantak, ahogyan felfogta, hogy barátnője távozni készül. 
- Ahhoz, akivel beszéltem. - mondta Ashtonra sem nézve. A tegnap szétszórt ruháit szedegette össze a padlóról, majd a fürdőbe vonult.

Ashtonnak lehetősége sem volt megkérdezni, hogy miért megy oda, olyan gyorsan zárta magára az ajtót. 
Szépen, komótosan ő is kikelt és a konyhába ment. Összedobott két főre elegendő rántottát, majd várta, hogy Sylvia megjelenjen a konyha ajtajában, de nem így történt. Ashton már csak a bejárati ajtó csapódását hallotta. Amilyen gyorsan csak tudott odaszaladt, kinyitotta azt, de elkésett. Barátnője már az autójában ült és éppen elhagyni készült az utcát. 

Teljesen össze volt zavarodva. Tegnap még semmi jelét nem látta annak, hogy bármilyen baja legyen kedvesének, ma meg mintha nem is ő lenne. 

A rántotta csodás illata ellenére a kukában végezte, ugyanis minden étvágya elment a készítőjének. Leült a nappaliban lévő kanapéra és csak gondolkozott. A Mike-al folytatott beszélgetés után változott meg ennyire. 
Ashton egyből tisztázni akarta, így felhívta bandatársát. 

- Mike? - kérdezte, miután felvette a telefont. 
- Ashton! - köszöntötte barátját.
- Miről beszéltetek Sylviával? - kérdezte a szemöldökét ráncolva, habár ezt senki sem láthatta.
- Semmi lényegesről. Miért? - kérdezte Mike aggódva. 
- Köszönés nélkül elrohant. Hozzád. - emelte ki az utolsó szót. 
- Figyelj, haver, utólag mindent megmagyarázok. - vakarta tarkóját és próbálta magát még kimenteni a helyzetből, de esélytelen volt minden próbálkozása. Ashton dühös volt és összezavarodott.
- Michael Gordon Clifford! Azonnali magyarázatot várok. - Ashton máskor vidáman csilingelő hangja most hivatalos és komor volt. 
- Sajnálom, most nem megy. - mondta Mike bűnbánóan és egy hatalmas sóhaj után letette.

Ashton értetlenül állt az összes gondolatával. A kanapé puha párnáira dobta telefonját, majd idegesen a hajába túrt. Nem tudta, hogy kövesse barátnőjét a barátjához vagy maradjon nyugton. Végül az utóbbi mellett döntött. Bízott bennük annyira, hogy nem csinált cirkuszt. 

Mike idegesen járkált fel és alá a telefonbeszélgetés után. Mindennél jobban bántotta a dolog, hogy pont Ashton előtt kell titkolóznia, de mindenki így járt jól. 

Ahogyan Sylvia ígérte, meg is érkezett. Csengetnie sem kellett, Mike figyelte, mikor parkol le a háza előtt egy autó és azonnal ment ajtót nyitni. 
Nem túl kedvesen, de a nappaliba invitálta vendégét. 

- Szóval, miről van szó? - kérdezte Sylvia tettetett nyugodtsággal, de Mike kiszúrta, hogy ideges. Folyamatosan a haját babrálta, meg az ujjait töredezte. 
- Mióta dolgozol te bárokban? Mióta csalod meg a barátodat? Mióta lettél te ekkora rib... - az utolsó mondatot szinte már üvöltötte, de észhez kapott és nem mondta ki. Eszébe jutott, hogy ők ketten nagyon jó barátok voltak. Ennyire gerinctelen ő sem lehet. 

Sylvia csak nagyokat pislogott és mint aki élőhalottat játszik, teljesen megdermedt. Szemei tükrözték azt a fájdalmat és azt a csalódottságot, amit legbelül érzett. Ezek mondatok hallatán teljesen összetört. Szemei könnybe lábadtak és keserves zokogásban tört ki. Válaszolni azonban képtelen volt.

4. rész

- Tessa! - szólította meg, mikor már közelebb ért hozzá.
- Már megint te? - kérdezte hátrafordulva. - Azt hittem, a múltkori elég nagy tanulság lesz ahhoz, hogy békén hagyj. - morogta kelletlenül.
- Nem rázol le ilyen könnyen. - mosolyodott el Mike. - Most nagyon sietsz? - kérdezte még nagyobb mosollyal. Tessa várakozott egy picit, majd mosolyogva válaszolt.
- Ami azt illeti, van egy kis időm.
- Remek! - vigyorodott el Mike. - Akkor beülünk valahova? - kérdezte olyan hanggal, mintha Tessa válasza már most igen lenne. Biztos volt magában.
- Legyen! - válaszolta egy haloványka mosollyal, amit leginkább elrejteni akart, de nem sikerült neki.

A vele szemben álló, vörösen izzó hajú srác egyből kiszúrta. Látta azt is, hogy legszívesebben nem mutatná a mosolyt, ami még jobban építette önbizalmát, hiszen őszinte mosoly volt. Ráadásul, olyan zavarban lévő mosoly.
"Nyert ügyem van!" - gondolta magában, és képzeletében vállon veregette magát, amiért nem adta fel.

Habár Mike kocsija rendelkezésre állt, mégis gyalog indultak útnak. A hely, ahová Mike el szerette volna vinni Tessát, a következő sarkon túl helyezkedett el. Egy szolid kis kávézó. A barna, fekete és a krém szín volt uralkodó a helyiségben. Kettő és négy fős, sötétbarna asztalok szétszórtan, rendezetlenül, mellettük fekete bőrrel vont székek. Minden asztalon - megfelelően annak, hány fős - itallap és étlap is ki volt helyezve. Gondolom, nem kell mondanom, hogy az itallap, ezen belül a kávéválaszték volt a legterjedelmesebb, de más üdítők és aprósütemények sora is fellelhető volt.

- Szép hely! - dicsérte meg Tessa a helyet.
- Igen. Pár éve leltem rá. Az egyik koncertünk előtt ki kellett levegőztetnem a fejemet és ide tévedtem. Azóta ez az egyik kedvenc helyem. - válaszolta végig a lány szemeit fürkészve, de azok sosem találták meg az övét. Kíváncsian futották végig kávézó minden egyes kis zugát, de Mike szemei sosem szerepeltek a célpontok között. - Mit szeretnél inni? - kérdezte, miután látta, hogy reménytelenül próbálkozik.
- Rád bízom magam. - válaszolta és az asztalon pihenő kezeiről végre felnézett Mike arcára. De nem a szemeibe. Haját választotta ki, és azt kémlelte.
- Rendben. Akkor, ha megbocsátasz! - állt fel az asztaltól, és a pulthoz sétált. - Jó estét! - köszönt a pult mögött álló lánynak.
- Jó estét! - nyomogatta még mindig a telefonját. A hely rejtettsége miatt nem nagy a forgalmuk. - Választott már? - kérdezte és csak ekkor pillantott a pult másik oldalán várakozó srácra. - Atya Úr Isten! - tagolta a szavakat és kezeit a szája elé kapta. - Michael Gordon Clifford! Ezt el sem hiszem! Csinálnánk egy képet? - mutatott a kezében lévő telefonra.
- De, csak ha utána kiszolgálsz. - kacsintott a lányra, aki ennek következtében hallá változott és a tüdejébe jutott oxigén csak fullasztotta. Mike elmosolyodott a reakcióján, majd áthajolt a pulton és elkészítették a képet.
- Mit szeretnél? - kérdezte a lány a képet nézve. Szája a füléig ért.
- Kettő levendulás forrócsokit. - válaszolta.
- Kettő levendulás forrócsoki rendel. - mondta és közben bevitte a gépbe az adatokat.

Miután mindent beütött, csak akkor eszmélt, hogy kettőt kért. Arcára fagyott a mosoly és kétségbeesett tekintettel kereste a másik forrócsoki tulajdonosát. Amint meglátta a hasonló színű hajú lányt, tudta, hogy ő lesz az. Egy fintor ült ki az arcára, amit Michael is észrevett. Egy torokköszörüléssel jelezte, hogy inkább a munkájával kéne törődnie, nem pedig a vele érkezőt bámulnia.

- Foglalj helyet nyugodtan, amint kész, kiviszem! - erőltetett egy mosolyt az arcára, de még a vak is láthatta volna, hogy mű.
- Köszönöm! - mosolygott Mike, majd visszasétált Tessához. - Itt is vagyok! - mosolya szélesebb lett, ahogy a barna szempár végre megtalálta tekintetét. És nem engedte el.
- Öhm... Lehet egy kérdésem? - kérdezte bizonytalanul.
- Persze. Kérdezz bátran! - hangjával biztatta.
- Te most akkor valamilyen zenész vagy? - a kérdés hallatán Mike szemei felcsillantak. Talált egy olyan lányt, aki talán azért érdeklődik iránta, aki, és nem azért, akinek a média mutatja.
- Igen. Énekes és gitáros egy bandában. - mosolygott büszkén.
- Akkor ti voltatok azok, akik kibérelték a helyet. - emlékezett vissza.
- Igen, mi voltunk. - ismételte Tessa szavait. - Én is kérdezhetek? - kérdezte pár perc csend után.
- Igen. Maximum nem válaszolok. - nevetett fel.
- Rendben. Mióta dolgozol azon a helyen?
- Pár hónapja, maximum fél éve. Nem vagyok régi tag, de így is többet tudok, mint amit kellene. Ennek következtében sokan ki akarnak túrni. - válaszolta az elején Mike szemeibe nézve, majd a kezeit kezdte vizslatni.
- És miért? Miért pont ez? - kérdezte Mike teljes tudatlanságban. Elképzelése sem volt, hogy egy ilyen gyönyörű és értelmes lány, miért nem akar valami jobbat, miért elégszik meg ennyivel.
- Szerinted? Szerinted mi vezethet bárkit ahhoz, hogy ilyen munkát vállaljon? Elárulom neked, mert látom, hogy te ebben nem szenvedsz hiányt, ergo nem is jönnél rá. A pénz. Valamiből meg kell élni, és ha nincs szülői támogatás, nincs megfelelő anyagi háttér, bármi jó, ami fizet. Nekem ezt dobta a gép. Nem jókedvből csinálom másokkal ellentétben. - fejezte be mondandóját.
- Pedig, amikor a színpadon állsz és táncolsz, olyan szenvedéllyel és beleéléssel csinálod, mintha ez lenne az életed.
- Muszáj úgy tűnnie. - mosolyodott el halványan.

Mike épp meg akarta dicsérni Tessa mosolyát, amikor a rajongó megérkezett a két forrócsokival.

- Két levendulás forrócsoki! Parancsoljanak! - váltott olyan hangnemre, ami egy dolgozótól elvárható.
- Köszönjük! - mosolyogva nézett fel rá Mike, majd vissza a megkapott italra.
- Isteni az illata! - szívta be mélyen a gőzölgő ital minden egyes levegőbe jutó aromáját.

A forrócsoki elfogyasztása közben - Mike elvárásaival ellentétben - jóízűen beszélgettek és sokat nevettek. A lány teljes ellentétét mutatta az eddigi önmagának. Mike úgy érezte, megnyernte ezt a harcot, de nem tudta, hogy a háború ettől sokkal keményebb lesz.

Ahogy szépen lassan az átlátszó üvegpoharak fenekére néztek, egyre jobban megismerték egymást, egyre több dolgot tudtak meg a másikról, amikor Mike eszébe villámként csapott be, hogy ő meg akart kérdezni valamit.

- Tessa!? - hangja kérdésként hatott, pedig felszólításnak indult.
- Igen? - kérdezett vissza bizonytalanul.
- Mennyire ismered jól a munkatársaidat?
- Hát, csak annyit ismerek belőlük, amennyit mutatnak. De egy-kettőt egész jól. Miért?
- Dolgozik ott egy Sylvia nevű, szőke hajú hölgy? - ahogy kimondta a nevét, egy fintor futott ajkai sarkába.
- Sylvia? Igen. Hát persze! - nevetett fel. Olyan nevetés volt ez, mint amikor egy rég elfeledettnek hitt emlék az eszedbe jut. De egyben némi lenézés is megbújt benne. - De miért? Csak nem őt is fel akarod kutatni?
- Távol álljon tőlem! Őt már ismerem, és nagyon úgy néz ki, hogy teljesen átvágja a környezetét. - válaszolta elnézve Tessa válla felett - Mindent elmesélek, ha érdekel, és ha mindent elmondasz a munkájáról!
- Rendben. Már felkeltetted az érdeklődésemet, szóval oké. Vicces, hogy pont ő érdekel, mert ő az egyetlen, aki a tánc után is a vendégek szolgálatára áll. És ezt értsd úgy, ahogy mondom. Többször távozik egy kuncsafttal, mint én kávéval a kezemben, pedig kávéfüggő vagyok. Ha jól tudom, tán három hónappal hamarabb érkezett, mint én. Az okát nem tudom, de az öltözködését és a márkás dolgait elnézve nem a pénz miatt vágott bele. - Tessa hangját Mike úgy itta, mintha az életet adó vizet inná a maraton lefutása után - Ennyi. Elég zárkózott, bár ezt általában rám mondják, joggal. Te jössz! Miért érdekel ennyire? - kulcsolta össze ujjait és teljes figyelmét a vele szemben, még mindig sokkban ülő srácra fordította. Mike egy darabig csak bámult maga elé. Képtelen volt felfogni, hogy ez megtörténhet. Az egyik legjobb barátja csaja egy...?!! Ez képtelenség! - Hahó! - legyezett tenyerével a fiú szemei előtt, aki zavartan pislogott - Jól vagy? - kérdezte aggódva Tessa.
- Persze. - rázta meg a fejét.
- Akkor elmeséled?
- Khm... Szóval... Sylvia az egyik barátom barátnője. És kétlem, hogy tudna erről az énjéről. Mekkora egy... - hangja indulatos volt, de nem fejezte be a mondatot. Inkább mély levegőt vett, amit szépen lassan fújt ki.
- És most mi tevő leszel? - Tessa hangja őszinte volt, mint ahogy a szemei is.

Ez a lány feltette azt a kérdést, amit Mike nem tudott megválaszolni. A tények, azok a kegyetlen tények, amik most úgy rágták be magukat Mike fülein keresztül teljesen az agyáig, sokként érték. A percek elteltével azonban mint egy rossz fertőzés, átvették a hatalmat. Az agy egy részét uralmuk alá hajtották és arra kényszerítették, hogy ezzel, csakis ezzel foglalkozzon, minden mást felejtsen el, és zárjon ki.
Mike nem tudta az ellenszert, nem ismert semmit, amivel újra egészséges lehetne. Gondolatai ezen téma körül forogtak és még a csodálatos estét is megmérgezték.

3. rész

Michael még akkor is sokkolódva ült lelapulva a kocsijában, amikor Sylvia már rég elhagyta a látókörét. Hogy tehette ezt? Vajon Ashton tud róla?
Egyszerűen képtelen volt hinni a szemének. Sose nézte volna ki pont Sylviaból, hogy ilyenre képes lenne, de úgy látszik tévedett. Az angyali külső egy ördögi belsőt rejt.

Lassan magához térve a sokkból, beindította a kocsit és hazáig meg sem állt. Otthon édesanyja várt rá.

- Mit ennél, drágám? - kérdezte egyik karjával magához húzva őt.
- Nem vagyok éhes. - mondta majd kibontotta magát az anyai kar öleléséből. Anyja egy darabig még ugyanúgy állt ott, aztán leült fia mellé a kanapéra.
- Tudod, hogy velem bármiről beszélhetsz. - simított végig a karján, hogy magára vonja a figyelmét. Sikerrel is járt.
- Nem vagyok már kisfiú. Egyedül is meg tudom oldani a gondjaimat, anya! - förmedt rá. Édesanyja arcára tisztán láthatóan kiült a döbbenet. Sosem volt még vele ilyen a fia. Aggódni kezdett. Mike a tenyerébe temette az arcát. Dühös és összezavarodott volt, de egyből felgyulladt benne a bűntudat lángja. - Ne haragudj! - nézett fel tenyerei mögül. - Én csak... Láttam valamit, amit lehet nem kellett volna és nem tudom, mit kéne most tennem.
- Bármi is volt az, amit láttál, úgy kell cselekedned, ahogy ő diktálja. - tette kezét Mike szívére. - Az agy lehet, hogy erősebb gondolatokat ébreszt benned, de mindig a szíved után menj. Az agy nem törhető össze, viszont a szív apró kis szilánkokban is végezheti, ezért kell mindent megtenned, hogy egyben maradjon. - mondta lágy hangon. Michael végig a szemébe nézett és a monológja végén egy hatalmas ölelést adott anyjának.
- Te vagy a legjobb. - búgta fülébe az ölelés közben.

Ezek után már nem is volt kétséges, mit is fog tenni, de előbb a holnapi napra koncentrált. Felment a szobájába és elmerült a Green Day világában. Hangosan szólt a zene, miközben ezerszer eljátszott a gondolattal, milyen is lesz az első találkozás.

Ahogy ezen merengett, szépen lassan elnyomta az álom. Másnap a leállt Hi-Fi zúgó hangjára kelt. Gondolatai egyből Tessa körül forogtak. Alig várta a délutánt.
Mosolyogva sétált le a konyhába, ahol a hűtőn egy üzenet várta: "Ne haragudj, hogy nem vártalak meg, de tudom, hogy mennyire hétalvó tudsz lenni, így elmentem a boltba. Ha kell valami, hívj fel! Puszil, Édesanyád!xx"
Üzenetén elmosolyodott, majd az egyik felső polc tartalmáért indult, ami nem más, mint a müzli. De nem talált. Sietve lépett a telefonhoz és tárcsázta édesanyját, aki nem vette fel. -Biztos vezet. -  gondolta és ezzel annyiba is hagyta a próbálkozást.

A délelőtt folyamán Mike legfőbb tevékenysége a televízió előtt zajlott le. Evett és nézte a kedvenc műsorait, beszélgetett édesanyjával, aki kérés nélkül hozott neki müzlit.

- Ma találkozom egy lánnyal. - említette meg két falat között.
- Ki a szerencsés? - mosolygott Karen.
- Tessa. - mosolyodott el ő is.
- Hol ismerkedtetek meg?
- Azt nem szívesen mondanám meg. - nevetett fel kínjában.
- Na, csak nem egy strip-teas táncos? -  viccelődött. Mike arca azonban komorrá vált. - Eltaláltam? - kérdezte anyja is komollyá válva. Michael nyelt egy hatalmasat, majd Karenre nézett.
- Majdnem. - válaszolt félénken, szinte suttogva. - Rúdtáncos. - egészítette ki.
- Mikor járkálsz te ilyen helyeken? - kérte számon.
- Calum szervezett egy estét a turné lezárásának megünneplésére. Akkor vitt el minket oda. - olyan hanggal mondta végig, mintha bánnia kéne valamit. Pedig már nagykorú. Bármit megtehet, amit csak szeretne, mégis felelősnek érzi magát minden egyes tettéért.
- Ashton is veletek volt? - nevetett fel halkan.
- Igen. Csak hamarabb lelépett. Sylvia várta otthon. - fintorgott a név kimondása miatt. Még mindig dühös volt a lányra, amiért ezt műveli.
- Van valami ellenszenv benned. - jelentette ki édesanyja.
- Igen. Tudod, tegnap mondtam, hogy láttam valamit, illetve valakit. Sylvia volt az. Jött ki a bárból. - végig a tányérját figyelte, egy pillanatra sem nézett anyja szemébe. Mintha neki lenne bűntudata azért, amiért Ashton barátnője ott dolgozik.
- Hát ez dúlt fel ennyire... - állapította meg. - És mit fogsz csinálni? Elmondod neki?
- Nem tudom. Ha nem teszem, én leszek a gerinctelen. Ha elmondom, akkor is. Egyszerűen sehogy sem jó. Szerinted? - nézett rá tanácstalanul.
- Ahogy tegnap is mondtam, mindig hallgass a szívedre! - mosolygott rá, majd kivitte az üres tányérokat a konyhába egyedül hagyva Mikeot a gondolataival.

Hiába rágta át ezerszer, teljes zavar volt benne. Már az is megfordult a fejében, hogy nem is őt látta, csak valakit, aki nagyon hasonlított rá, és ha szólna, csak bekavarna, de ezt a gondolatot el is vetette. Biztos volt benne, hogy Sylviat látta. Már csak az a kérdés, hogy mi járatban volt ott. Dolgozó vagy csak valami tévedés az egész?
Végül arra jutott, csak úgy tudhatja meg, ha először a lánnyal beszél. De majd csak a találkozó után. Addig még talán Tessa is elárul róla valamit, ami segíthet eldöntenie, mit tegyen.

Mike ezzel zárta le magában a dolgokat és elment készülődni. Egy hosszú, forró zuhany után felvette a kedvenc fekete farmerjét, hozzá az "IDIOT" feliratos felsőjét egy piros-fekete kockás inggel. Fújt magára parfümjéből, majd leszaladt cipőt, kabátot és sapkát venni.

Autóval hamar megint a parkolóba érkezett és türelmetlenül várta, hogy Tessa megjelenjen az ajtóban. Ránézett az órára, ami délután fél ötöt mutatott, majd hatot. Aztán hétre váltott, de Tessa még mindig sehol sem volt. Mike még a nyolc órát is megvárta, de ekkor kezdett elbizonytalanodni, hogy eljön-e a találkozóra.
Hosszas várakozása után úgy döntött, hogy bemegy és rákérdez, hogy látták-e már a mai napon. A válaszra azonban nem volt teljesen felkészülve.

- Tessa ma nem dolgozott. - adta az egyszerű választ a hölgy a pult mögül.

Mike csalódottan hagyta el az épületet. Becsapva érezte magát. Egy lány átverte, hazudott neki. Dühösnek kellene lennie, ennek ellenére az újbóli találkozáson járt az esze. Azon töprengett, hogy hogyan győzze meg a lányt arról, hogy megérdemel egy esélyt, hogy hogyan fogja meghódítani szíve választottját.Ez a gondolat azonban nem tartott sokáig. Amint a kocsijához ért, egyből átvették a szürke gondolatok az irányítást.

- Nem kellek neki, bassza meg! - csapta be maga után a kocsi ajtaját.

Az egyik kezével a fejét támasztotta, a másikkal pedig megdörzsölte szemeit. Millió lány kapva kapna az alkalmon, de pont az, aki neki kell, nem. Ez az élet furcsa fintora. Mindig így szokott lenni, de az emberek azt hiszik, hogy csak az "átlagos" emberekkel esik meg az ilyen szituáció. Hát nem. A leghíresebb, legszebb, leggazdagabb emberrel is előfordulhat, hogy az, akiért mindent megtenne, sosem fogja őt emberszámba se venni. Mindig kevés lesz.
A legtöbb ember kínok kínján is, de elfogadja ezt a tényt és lemond mindenről, ami az áhított személlyel kapcsolatos, de nem Mike. Mike küzdeni akart. Mindent mag akart tenni Tessaért.

Ahogy a motor beindult, Mike gondolatai is életre keltek. Az út nagy részét azzal töltötte, hogy figyelt az útra, na meg persze azon agyalt, hogy mitévő legyen. Meg akarta kapni, de azt még nem tudta, hogyan fogja.
Felparkolt a garázs előtti üres placcra, aztán mogorván csapta be maga után a bejárati ajtót, majd a szobája ajtaját is.

Az eddig benntartott levegőt hangosan fújta ki és hanyatt dőlt az ágyán. Pár percig bámulta a plafont, majd a laptopjáért nyúlt. Belépve közösségi oldalaira üzenetek milliói fogadta, és még ennél is több tweet, de csak a bandatársaiéra koncentrált. Ők is keresték. Amióta szüneten vannak, egyszer sem beszélt velük, ami aggasztotta őket.
Mike nem akart válaszolni, így egyetlen egy poszttal le is tudta: "Hey, srácok! Minden rendben van, csak élvezem a szünetet. Remélem, megértitek.:)"
Lezárta laptopja tetejét és átadta magát az édes semmittevésnek. Ebből a tevékenységéből telefonja hangos - máskor imádott zenéje, de jelen helyzetben csak valami zaj, ami megzavarta őt - morajlása zökkentette ki.
Kelletlenül nyúlt érte, és a kijelző megnézése nélkül vette fel.

- Mike. - mondta unottan.
- Szia! - hallott egy ismerős hangot. - Remélem, nem zavarlak. - folytatta, miután nem kapott választ. Mike még mindig nem hitt a fülének.
- Sylvia? - kérdezte. Hangja lassan, de biztosan váltott át haragossá. Képtelen volt leplezni, mit érez iránta az eset után.
- Igen. - nem láthatta, de hangjából hallotta, hogy mosolyog.
- Mit szeretnél? - kérdezte sürgetve.
- Ashton, illetve a srácok aggódnak érted. Csak tudni szeretném, jól vagy-e. - Mike szinte látta maga előtt a lány összezavarodott arcát. Biztos volt benne, hogy nem érti, miért lett vele szemben ennyire bunkó.
- Amint hallod, remekül vagyok. - válaszolta, ám hangja enyhe iróniát rejtett. - És most, hogy tudod...lenne még egy kis dolgom.
- Mike, mi lett veled? - kérdezte Sylvia is egyre idegesebben. Nem tűrhette, hogy valaki így beszéljen vele, főleg úgy, hogy eddig Mike volt az, akivel a legjobban kijött.
- Veled mi lett Sylvia?! - fakadt ki belőle kicsit hangosabban a kelleténél.
- Hogy érted ezt? - a lány hangja megremegett. A sírás kerülgette és rémült volt Mike durva fellépése miatt.
- Nem hiszem, hogy ezt telefonon kéne megbeszélnünk, de egyenlőre nem akarlak látni. Hatalmas csalódás vagy. - a mondat eleji harag hamar szánalommá alakult.
- Nem értelek, Mike. - egyre vékonyabb és halkabb lett hangja.
- Majd mindent megértesz, de egyet ne feledj, Ashton mindennél jobban szeret téged! - mondta határozottan, majd választ sem várva bontotta a vonalat.

Sylvia nem tudta hová tenni az előbb lezajlott beszélgetést. Összezavarodottan bámult maga elé perceken át. Hirtelen két kart érzett a derekára simulni, majd lágy csókok lepték el tarkóját. Elmosolyodott, karja pedig libabőrös lett. Ezt látva, Ashton is mosolyogni kezdett.

- Kivel beszéltél? - kérdezte halkan a fülébe suttogva, majd folytatta azt, amit elkezdett. Csókjai lassan sálként borították be Sylvia nyakát és tarkóját.
- Nem lényeges. - válaszolta, majd párja ölelő karjai között szembe fordult vele és megcsókolta őt.

Mike haragosan dobta telefonját maga mellé az ágyra. Nem tudta még, hogyan is fogja Sylvia tudtára adni, hogy látta őt onnan kijönni, de biztos volt benne, hogy beszélni akar vele. Nem hagyhatja, hogy barátját ennyire csúnyán átverjék.
Ezen gondolatait hamar Tessára irányította. Ha jól belegondol, őt is átverték. És neki is rohadt szar érzés volt. Mi lenne Ashtonnal?! Sokkal érzékenyebb, sőt ők egy párt alkotnak, így sokkal nagyobbat üt a dolog. Az a tudat, hogy miatta lenne szomorú, kicsit elbizonytalanította. De azt sem akarja, hogy hazugságban éljen.
Ha ő lenne Ashton helyében, elvárná egy ilyen eset kapcsán, hogy szóljanak neki. Inkább vágják pofán az igazsággal, minthogy megnyugtassák a hazugsággal.

Lassan harmadik hete, hogy vége a turnénak, és szűk egy hetük maradt a pihenőből. Mike folyamatosan azon rágódott, felkeresse-e újból Tessát. Az esze azt mondta, hagyja, de a szíve mást súgott. És édesanyjára hallgatva, mindig a szíve után megy.
Felkapta slusszkulcsát, majd a motort beindítva újra a bárhoz hajtott és várt. Reménykedett benne, hogy olyan napon jött, amikor Tessa dolgozik. Kivételesen mellette állt a szerencse. Egy fél órás várakozás után megjelent a naplementére emlékeztető hajkorona, amit a szél még mindig szívesen kért fel keringőre.
Mike gyorsan kiszállt és sietős léptekkel iramodott utána.

- Tessa! - szólította meg, mikor már közelebb ért hozzá.
- Már megint te? - kérdezte hátrafordulva. - Azt hittem, a múltkori elég nagy tanulság lesz ahhoz, hogy békén hagyj. - morogta kelletlenül.
- Nem rázol le ilyen könnyen. - mosolyodott el Mike. - Most nagyon sietsz? - kérdezte még nagyobb mosollyal. Tessa várakozott egy picit, majd mosolyogva válaszolt.
- Ami azt illeti, van egy kis időm.