5. rész

A kávézás alkalmával rengeteg mindent megtudott Mike Tessáról és úgy érezte, mintha megnyílt volna előtte. Bár, lehet elhamarkodottan gondolt ilyenekre. 

Másnap úgy ébredt fel, mintha egy teljesen másik Mike lenne. Ahogy kikelt az ágyból, a lábai mintha nem is érintették volna a talajt, mintha lebegett volna. Boldog volt. Azonban hamar visszaesett a földre, ahogyan arra gondolt, hogy Sylvia mit is művel.

Gondolatai közepette ment át a fürdőbe, ahol egy gyors arc- és fogmosás után máris a konyhát tűzte ki következő célul. A gyomra hatalmas korgása jelezte, hogy ideje lenne valami tápanyagot magához vennie. 

Mikor beért az említett helyiségbe, akkor vette tudomásul, hogy teljesen egyedül van. "Tökéletes. Legalább tudok beszélgetni azzal a nőszeméllyel." - gondolta magában. Az egyedüllétét a hűtőszekrényre tapasztott kis cetli is alátámasztotta. Édesanyja kézírása díszelgett egy sárga színű papírlapon, miszerint ne várja, elment a munkatársaival szórakozni. 
Ez az a szituáció, amit olyan nehezen tud elképzelni. Nekik a szórakozás nem az, mint például a fiataloknak. Ők beülnek egy unalmas helyre és arról pletykálnak, hogy a szomszédnak miből tellett arra a méregdrága fűnyíróra, amit a minap vásárolt. Valljuk be, nem túl érdekes!

Miután megreggelizett, a telefonért nyúlt. Hangosan kifújta az eddig bent tartott levegőt, majd tárcsázott. 
A harmadik csörgés után fel is vette a hívott fél. 

- Szia, Mike! Hogy vagy? - kérdezte vidám hangon, és bár Mike nem látta, de tudtam, hogy mosolyog. Kirázta a hideg.
- Szia! Mennyire vagy elfoglalt? - kérdezte nem terelve a témát. 
- Ami azt illeti Ashtonnál vagyok. - szinte remegett a hangja - De ráérhetek, ha nagyon fontos. - fejezte be gondolatmenetét. A háttérben hallotta Ashton hangját is, de nem értette, mit mondott.
- Fontos. Érted menjek vagy ide találsz? - kérdezte elég lekezelően.
- Oda találok. Két órán belül ott leszek. - hebegte Sylvia.
- Oké. Akkor várlak! - mondta Mike egyhangúan, majd bontotta is a vonalat.

Nem tudta, jól cselekszik-e, de tennie kellett valamit. Azt mégsem engedhette meg magának, hogy egyből Ashtonhoz rohanjon. Magyarázatot várt. Kíváncsi volt, miért teszi ezt. És ha egyből Ashtont keresi meg a problémával, válaszok nélkül maradt volna. 

- Kivel beszéltél? - kérdezte álmos hangon Ashton. 
- Michael-el. - válaszolta Sylvia kikelve párja mellől. 
- Hová mész? - szemei azonnal kipattantak, ahogyan felfogta, hogy barátnője távozni készül. 
- Ahhoz, akivel beszéltem. - mondta Ashtonra sem nézve. A tegnap szétszórt ruháit szedegette össze a padlóról, majd a fürdőbe vonult.

Ashtonnak lehetősége sem volt megkérdezni, hogy miért megy oda, olyan gyorsan zárta magára az ajtót. 
Szépen, komótosan ő is kikelt és a konyhába ment. Összedobott két főre elegendő rántottát, majd várta, hogy Sylvia megjelenjen a konyha ajtajában, de nem így történt. Ashton már csak a bejárati ajtó csapódását hallotta. Amilyen gyorsan csak tudott odaszaladt, kinyitotta azt, de elkésett. Barátnője már az autójában ült és éppen elhagyni készült az utcát. 

Teljesen össze volt zavarodva. Tegnap még semmi jelét nem látta annak, hogy bármilyen baja legyen kedvesének, ma meg mintha nem is ő lenne. 

A rántotta csodás illata ellenére a kukában végezte, ugyanis minden étvágya elment a készítőjének. Leült a nappaliban lévő kanapéra és csak gondolkozott. A Mike-al folytatott beszélgetés után változott meg ennyire. 
Ashton egyből tisztázni akarta, így felhívta bandatársát. 

- Mike? - kérdezte, miután felvette a telefont. 
- Ashton! - köszöntötte barátját.
- Miről beszéltetek Sylviával? - kérdezte a szemöldökét ráncolva, habár ezt senki sem láthatta.
- Semmi lényegesről. Miért? - kérdezte Mike aggódva. 
- Köszönés nélkül elrohant. Hozzád. - emelte ki az utolsó szót. 
- Figyelj, haver, utólag mindent megmagyarázok. - vakarta tarkóját és próbálta magát még kimenteni a helyzetből, de esélytelen volt minden próbálkozása. Ashton dühös volt és összezavarodott.
- Michael Gordon Clifford! Azonnali magyarázatot várok. - Ashton máskor vidáman csilingelő hangja most hivatalos és komor volt. 
- Sajnálom, most nem megy. - mondta Mike bűnbánóan és egy hatalmas sóhaj után letette.

Ashton értetlenül állt az összes gondolatával. A kanapé puha párnáira dobta telefonját, majd idegesen a hajába túrt. Nem tudta, hogy kövesse barátnőjét a barátjához vagy maradjon nyugton. Végül az utóbbi mellett döntött. Bízott bennük annyira, hogy nem csinált cirkuszt. 

Mike idegesen járkált fel és alá a telefonbeszélgetés után. Mindennél jobban bántotta a dolog, hogy pont Ashton előtt kell titkolóznia, de mindenki így járt jól. 

Ahogyan Sylvia ígérte, meg is érkezett. Csengetnie sem kellett, Mike figyelte, mikor parkol le a háza előtt egy autó és azonnal ment ajtót nyitni. 
Nem túl kedvesen, de a nappaliba invitálta vendégét. 

- Szóval, miről van szó? - kérdezte Sylvia tettetett nyugodtsággal, de Mike kiszúrta, hogy ideges. Folyamatosan a haját babrálta, meg az ujjait töredezte. 
- Mióta dolgozol te bárokban? Mióta csalod meg a barátodat? Mióta lettél te ekkora rib... - az utolsó mondatot szinte már üvöltötte, de észhez kapott és nem mondta ki. Eszébe jutott, hogy ők ketten nagyon jó barátok voltak. Ennyire gerinctelen ő sem lehet. 

Sylvia csak nagyokat pislogott és mint aki élőhalottat játszik, teljesen megdermedt. Szemei tükrözték azt a fájdalmat és azt a csalódottságot, amit legbelül érzett. Ezek mondatok hallatán teljesen összetört. Szemei könnybe lábadtak és keserves zokogásban tört ki. Válaszolni azonban képtelen volt.